Amikor a fa kivágásra kerül, akkor a súlyának körülbelül a felét víz teszi ki. Ilyen állapotában még nem érdemes megvásárolni, hiszen minél magasabb a víztartalma, annál rosszabbul ég a tűzifa. Ez az egyik oka, amiért inkább köbméterre, nem pedig súlyra szerzik be a szükséges mennyiséget. Ha az eladók súlyban számolják ki a farakást, akkor ahhoz a víz súlya is nagymértékben hozzájárul. A nem térfogatra, hanem súlyra vásárolt fa esetében tehát pénzt ad a fűtőértéket csökkentő vízért is. A túl nedves tűzifának két magyarázata lehet: vagy frissen vágták vagy pedig nem volt elegendő a száradási idő.

Bárhogy is legyen, ez esetben a tüzelés hatékonysága nagymértékben lecsökken. Az égéskor keletkezett hő a víztartalmat gőzzé alakítja. Az erre fordított energia azonban veszteségként jelenik meg, hiszen a fa tényleges égésére csak ezután kerül sor. Másrészt a gőzzé alakítás folyamata lecsökkenti az égés hőmérsékletét, aminek következtében a faanyag nem fog teljes egészében elégni, ami szintén további energiaveszteséget jelent. Ezek az okok szolgáltatnak magyarázatot arra, hogy a frissen vágott fa fűtőértéke sokkal kevesebb, mint a légszáraz tűzifáé. A különbség 25%, de sok esetben akár 50%-os is lehet. Ez azt jelenti, hogy a nyers fa égetése nem csak a pénztárcájának nem kedvez, hanem a környezetnek sem.

A kéményen át, elégetlen formában távozó anyagok, például a szén-monoxid vagy koromszemcsék nagymértékben károsítják a természetet és az emberi szervezetet is. Ráadásul a kémény kormosodása eltömődéshez is vezethet, ami szintén nagy károkat okozhat. Sokszor felmerül a kérdés, hogy mi számít jó tűzifának? Elsősorban a kemény lombos fafajok, például a bükk, tölgy, meggy, cser és akác, amelyek maximum 20% nedvességtartalmúak. A magas gyantatartalmú fák, mint amilyen például a gyümölcsfák vagy a fenyő, nem alkalmas kandallóban történő égetésre. Amikor favásárlásra kerül sor, akkor az eladók általában nyers vagy félig kiszárított fát kínálnak, tehát a fa kiszárítását külön meg kell oldani.